Cikkek

Műhely a szakközépiskolák számára

2017. január 19-én, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) szakközépiskoláknak szóló műhelytalálkozójának adott helyet.

Bodó Márton, az OFI témavezetője Az IKSZ szervezésének jogszabályi keretei címmel tartott bevezető előadást. Ismertette a szakközépiskolákra vonatkozó jogszabályi elemeket és rendeleteket, melyek részletezik az Iskolai Közösségi Szolgálat megvalósulásának feltételeit, szabályait és adminisztrációját. Hasznos ötletekkel, szempontokkal szolgált továbbá a konkrét feladatok megvalósítását illetően és beszélt az IKSZ-et érintő tévhitekről, valamint kiemelte a pedagógiai program fontosságát is.

 

Mézes József, Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának mb. igazgatója Az Iskolai közösségi Szolgálat élményszerű megvalósítása címmel tartott előadást. A fűzfői Öveges iskolában megszervezett közösségi szolgálat példáján mutatta be a program megvalósulását, és az adminisztráció konkrét lépéseit és megjelenését a naplóban, törzslapban és bizonyítványban egyaránt. Végül a közösségi média jótékony hatását ismertette, mely segítheti a program megvalósulását, majd a pedagógiai lezárás fontosságát emelte ki. Felhívta továbbá a figyelmet az IKSZ céljaira is, melyek között külön kiemelte a pályaorientáció könnyítését.

 

Ezt követően a résztvevők közösen beszélték meg tapasztalataikat és az intézményeikben megvalósuló gyakorlatokat, lehetőségeket, problémákat. A közösségi szolgálat megvalósulásának lehetőségeire Mézes József rengeteg példát, működő jó gyakorlatot mutatott be.

 

Végül Bíró Ilona, a Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziumának tanára az intézményében megvalósuló jó gyakorlatokról számolt be. (Prezentációja itt megtekinthető.) Hangsúlyozta a rugalmasságot és az előre tervezést, és elmondta, hogy miként valósul meg a gyakorlatban náluk az Iskolai Közösségi Szolgálat.

Szerkesztette OFI dátum 2017.01.19. 15:02:24